sk hu
201710212001250 Felkegyelmu Olvaso1
A FÉLKEGYELMŰ - OLVASÓPRÓBA 21. október 2017

2017. október 20-án kezdődött el az évad második produkciójának, A félkegyelműnek a próbafolyamata. Dosztojevszkij regényadaptációját Martin Huba állítja színre, a rendhagyó színpadi tér Jozef Ciller, a jelmezek Peter Čanecký tervei szerint készülnek majd. Koreográfusként Juraj Letenay, zeneszerzőként Dobri Dániel dolgozik a produkcióban.

Bővebben
201710150801300 20171012 121351
ZSUGORI - PREMIER 12. október 2017

A Komáromi Jókai Színház 2017. október 6-án mutatta be Simai Kristóf - Szarka Gyula Zsugori című zenés vígjátékát, Béres László rendezésében. Az előadás előtt Tóth Tibor, a színház igazgatója köszöntötte a nézőket, emlékezett meg a 65. évvel ezelőtt megalapított Mateszról, a Komáromi Jókai Színház jogelődjéről.

Bővebben
201710061348480 Matesz
65 ÉV 06. október 2017

1952. október 1-én hatvanöt évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Területi Színház Komáromban. Fellegi István, a Csemadok Központi Bizottságának vezető titkára augusztus 27-én kapott megbízást a komáromi székhelyű magyar színház létrehozására, így mire összetoborozta kis csapatát már október volt.

Bővebben
201709131022410 20170910 204125
KASZÁS ATTILA EMLÉKEST 13. szeptember 2017

A Komáromi Jókai Színház a 2017/2018-as színházi évadot egy vendégelőadással indította. A Duna Művészegyüttes „Emlékmorzsák táncban, dalban, képben, versben elbeszélve” című előadása Kaszás Attila halálának 10. évfordulójára készült, bemutatója 2017. március 23-án volt a budapesti Nemzeti Színházban.

Bővebben
201708241648190 Jsz Proba 11
"ZSUGORI" OLVASÓPRÓBA 23. augusztus 2017

Az évadnyitót követően megkezdődtek az első produkció próbái. Simai Kristóf Zsugori című komédiáját Molière Fösvényéből magyarosította a komáromi születésű szerző. Az olvasópróba kezdetén Tóth Tibor, a színház igazgatója elmondta, hogy a Soproni Petőfi Színházzal együtt készülő előadást ősbemutatónak tekinti, hiszen Katona Imre, dramaturg és az előadás rendezője Béres László által átdolgozott szövegváltozatban dalszövegként feltűnnek Csokonai Vitéz Mihály és Pálóczi Horváth Ádám versei...

Bővebben
201708241640050 Jsz Berlet 4
ÉVADNYITÓ A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN 23. augusztus 2017

2017. augusztus 23-án megkezdődött a Komáromi Jókai Színház 65. színházi évada. Az évadnyitón a színházi reklámfilm megtekintése után Tóth Tibor, a színház igazgatója ismertette a 2017/2018-as színházi szezon új bemutatóit. A Jókai Színház 4 nagyszínpadi produkcióval és egy meseelőadással várja bérletes nézőit.

Bővebben

Jókai Alapítvány támogatói

Fő támogatók Arany mecénások Ezüst mecénások Bronz mecénások További támogatók
Urad Vlady 4370 Ministerstvo Kulury CEF logo new Megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap Emberi Erőforrások Minisztériuma 03952E9C7A Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Square 1 Jmk Media Prestashop Logo 1516781637 Sam logo Foldmuves szovetkezet csallokozaranyos 0000913519 Logo Jandj MEDIAL Net s r o logo Hotel peklo Green Coop logo Agref logo Bronz logo AGRIPENT Cedrus piros logo CUKRASZ MUHELY GYULAMAJOR Dunstav Florissimo logo LOGO PNG Logo Gukom Motokom logo HD Stifi original Subpage buslak logo Termal s r o Nagymegyer Image001 AGRIMPEX - Nádszeg Agrocoop Imeľ, a.s. - Imely AGRODRUŽSTVO Keszegfalva AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd AGROSERVIS spol s.r.o. Komárom ALBÁR Község Alistál Község A.M.T. Gúta ASKARA s.r.o. Komárom Balony Község BARTHALOS CUKRÁSZDA Alistál Bátorkeszi Község BOTH s.r.o. Lidértejed Bős Város CANTON s.r.o. Nagymegyer C-SERVICE - Wurczell Zoltán CREDAT INDUSTRIES a.s. Gúta Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csallóközkürt Község Csicsó Község Csilizpatas Község Csilizradvány Község Csörgő Vilmos - Bős DARTON s.r.o DRON INDUSTRIES s.r.o. Tejfalu DIEGO DS s.r.o. Dunaszerdahely Ekecs Község Ekel Község EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi EVENT CREW Gúta FAXCOPY - Komárom FCC SLOVENSKO s.r.o. Albár FELSŐPATONY Község Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Gúta Földműves szövetkezet - Kamocsa Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GAZDA-FRÉV s.r.o. - Ekecs Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta GUTTE s.r.o. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom HETÉNY Község HORVÁTH ÁRPÁD Gúta IDA - HOLZ s.r.o. - Gúta Illésháza község Imely Község NTERCAD s.r.o. - Komárom IVAT Komárom IZO - BAU s.r.o. Somorja JEG - Komárom JUHOMETAL s.r.o. Gúta KAMOCSA Község Keszegfalva Község KF - STAV s.r.o. Ekel KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza KO - ROLL s.r.o. - Gúta Lakszakállas Község LUARI s.r.o. - Albár Marcelháza Község MARTOS Község MEGART a. s. - Nemesócsa MIKOS FARM Apácaszakállas MINIT SLOVAKIA spol. s.r.o - Dunaszerdahely MUDR. BOTH LÁSZLÓ MUDR. EKE JÁNOS MVDR. CSÖRGŐ ÁRPÁD Nagykeszi Község Naszvad Község NAGY ZOLTÁN NANAZ s.r.o. Albár NCD s.r.o. Nádszeg Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PATAS Község PEPITA tours s.r.o. - Komárom PROSPOT SK s.r.o. Gúta PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta RÁZC s.r.o. Nyékvárkony Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút SALUSPHARM Gúta SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely SZENTPÉTER Község SZITA - Ekecs SZÍMŐ Község Szőgyén Község Šeko Shop - Komárom STING 2000 s.r.o. Gúta TOMATA s.r.o. - Gúta TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község VÁGFARKASD Község VÁGFÜZES Község Vitex Plus s.r.o. - Ekecs WF Kft. - Dél-Komárom Új Nő ZSIGÁRD KÖZSÉG