sk hu
201708241640050 Jsz Berlet 4
ÉVADNYITÓ A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN 23. augusztus 2017

2017. augusztus 23-án megkezdődött a Komáromi Jókai Színház 65. színházi évada. Az évadnyitón a színházi reklámfilm megtekintése után Tóth Tibor, a színház igazgatója ismertette a 2017/2018-as színházi szezon új bemutatóit. A Jókai Színház 4 nagyszínpadi produkcióval és egy meseelőadással várja bérletes nézőit.

Bővebben
201708241648190 Jsz Proba 11
"ZSUGORI" OLVASÓPRÓBA 23. augusztus 2017

Az évadnyitót követően megkezdődtek az első produkció próbái. Simai Kristóf Zsugori című komédiáját Molière Fösvényéből magyarosította a komáromi születésű szerző. Az olvasópróba kezdetén Tóth Tibor, a színház igazgatója elmondta, hogy a Soproni Petőfi Színházzal együtt készülő előadást ősbemutatónak tekinti, hiszen Katona Imre, dramaturg és az előadás rendezője Béres László által átdolgozott szövegváltozatban dalszövegként feltűnnek Csokonai Vitéz Mihály és Pálóczi Horváth Ádám versei...

Bővebben
201706281250350 06 Tt
ÉVADZÁRÓ A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN 28. június 2017

A Komáromi Jókai Színház 2017. június 24-én 11.00 órai kezdettel egy nyilvános társulati ülés keretében zárta be 64. színházi évadját. Az évadértékelő beszédében Tóth Tibor, a színház igazgatója elmondta, a 2016/2017-es színházi évadot az elmúlt időszak legkompaktabb szezonjának tartja, melyben a színház teljesítette mindazt, amit egy évvel ezelőtt célul tűzött maga elé. A magas szakmai mérce azonban a közönség bizonyos rétegeiben nemtetszést váltott ki, ezért a következő színházi évad nézőbarát repertoárt kínál majd.

Bővebben
201706261003580 5  Benko Geza Fabo Tibor Vasvari Emese
ALAKÍTÁSI DÍJAK A BÁNYAVAKSÁGNAK A KISVÁRDAI FESZTIVÁLON 26. június 2017

Háromszoros díjazott lett a BÁNYAVAKSÁG a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján! Mégpedig három alakítási díjról van szó! Szívből gratulálunk, Vasvári Emesének, Fabó Tibornak és Benkő Gézának!

Bővebben
201705290941240 22
VARSÁNYI MARI KAPTA 2017-BEN A „NYITRAI LUNICA” MEGYEI KITÜNTETÉST 25. május 2017

A Nyitra Megyei Önkormányzat 2017-ben is kiosztotta a „Nyitrai Lunica” (Nitrianska lunica) díját. A kitüntetéssel a megyei fennhatóságú kultúrintézmények legjobb alkotóit, munkatársait jutalmazza az önkormányzat. A díjátadóra 2017. május 24-én került sor a Nyitrai Megyeházán, a kitüntetést, mely öt kategóriában kerül kiosztásra, Milan Belica, Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke adta át. 2017-ben a színház kategóriában az elismerést Varsányi Mari, színházunk nyugdíjas művésznője vehette át.

Bővebben
201705191240400 Naftalin   Plakat
NAFTALIN - PREMIER 19. május 2017

Színházunk - az évad utolsó nagyszínpadi premierjeként - 2017. május 19-én mutatja be Heltai Jenő Naftalin című bohózatát Hargitai Iván rendezésében. Heltai a magyar irodalom különleges személyisége, a könnyedség, az életöröm alkotója. Életműve hét évtizedet fog át, és általában mindig népszerű volt, személye szerint még az ellenfelei is szerették.

Bővebben
1 2 3

Jókai Alapítvány támogatói

Fő támogatók Arany mecénások Ezüst mecénások Bronz mecénások További támogatók
Urad Vlady 4370 Ministerstvo Kulury CEF logo new Megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap Emberi Erőforrások Minisztériuma 03952E9C7A Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Square 1 Jmk Media Prestashop Logo 1516781637 Sam logo Foldmuves szovetkezet csallokozaranyos 0000913519 Logo Jandj MEDIAL Net s r o logo Hotel peklo Green Coop logo Agref logo Bronz logo AGRIPENT Cedrus piros logo CUKRASZ MUHELY GYULAMAJOR Dunstav Florissimo logo LOGO PNG Logo Gukom Motokom logo HD Stifi original Subpage buslak logo Termal s r o Nagymegyer Image001 AGRIMPEX - Nádszeg Agrocoop Imeľ, a.s. - Imely AGRODRUŽSTVO Keszegfalva AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd AGROSERVIS spol s.r.o. Komárom ALBÁR Község Alistál Község A.M.T. Gúta ASKARA s.r.o. Komárom Balony Község BARTHALOS CUKRÁSZDA Alistál Bátorkeszi Község BOTH s.r.o. Lidértejed Bős Város CANTON s.r.o. Nagymegyer C-SERVICE - Wurczell Zoltán CREDAT INDUSTRIES a.s. Gúta Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csallóközkürt Község Csicsó Község Csilizpatas Község Csilizradvány Község Csörgő Vilmos - Bős DARTON s.r.o DRON INDUSTRIES s.r.o. Tejfalu DIEGO DS s.r.o. Dunaszerdahely Ekecs Község Ekel Község EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi EVENT CREW Gúta FAXCOPY - Komárom FCC SLOVENSKO s.r.o. Albár FELSŐPATONY Község Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Gúta Földműves szövetkezet - Kamocsa Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GAZDA-FRÉV s.r.o. - Ekecs Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta GUTTE s.r.o. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom HETÉNY Község HORVÁTH ÁRPÁD Gúta IDA - HOLZ s.r.o. - Gúta Illésháza község Imely Község NTERCAD s.r.o. - Komárom IVAT Komárom IZO - BAU s.r.o. Somorja JEG - Komárom JUHOMETAL s.r.o. Gúta KAMOCSA Község Keszegfalva Község KF - STAV s.r.o. Ekel KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza KO - ROLL s.r.o. - Gúta Lakszakállas Község LUARI s.r.o. - Albár Marcelháza Község MARTOS Község MEGART a. s. - Nemesócsa MIKOS FARM Apácaszakállas MINIT SLOVAKIA spol. s.r.o - Dunaszerdahely MUDR. BOTH LÁSZLÓ MUDR. EKE JÁNOS MVDR. CSÖRGŐ ÁRPÁD Nagykeszi Község Naszvad Község NAGY ZOLTÁN NANAZ s.r.o. Albár NCD s.r.o. Nádszeg Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PATAS Község PEPITA tours s.r.o. - Komárom PROSPOT SK s.r.o. Gúta PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta RÁZC s.r.o. Nyékvárkony Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút SALUSPHARM Gúta SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely SZENTPÉTER Község SZITA - Ekecs SZÍMŐ Község Szőgyén Község Šeko Shop - Komárom STING 2000 s.r.o. Gúta TOMATA s.r.o. - Gúta TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község VÁGFARKASD Község VÁGFÜZES Község Vitex Plus s.r.o. - Ekecs WF Kft. - Dél-Komárom Új Nő ZSIGÁRD KÖZSÉG