sk hu
Színészábécé-2 – Culka Ottó: Most pont jó 17. szeptember 2019
Culka Ottó 01 - Komáromi Jókai Színház

Egy tájelőadás előtt, útközben Rimaszombat felé, a színészbuszban beszélgettünk Culka Ottóval országos szavalóversenyekről, Pozsonyról, Brazíliáról, a Niagara-vízesésről. És Bárdos Gyula zakójáról.

Sokszor megtette diákként a Zsigárd – Rimaszombat – Zsigárd távot?

Az elmúlt húsz évben rendszeresen részt vettem a rimaszombati országos vers- és prózamondó versenyen, mint versmondó, később már a szakmai zsűri tagjaként. Először kilencedikes koromban jutottam be az országos döntőbe, Arany János Hídavatás című balladáját mondtam, nem túl jól. A következő évben egy másik Arany-balladát mondtam, azt is rosszul. Ha most visszagondolok, rémes lehettem. Másodikos voltam a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban, amikor rátaláltam egy csodálatos felkészítő tanárnőre, Fónod Mariannára, az ő segítségével értem el azután szép eredményeket. Később a felnőtt kategóriában nyertem Karinthy Frigyes Prológus egy cirkusz-filmhez című szövegével. Diákként pedig Márai Sándor Mennyből az angyal című versével lettem első. Részese voltam egy legendás vers-és prózamondó generációnak, többen közülünk, Tóth Krisztina, Havasi Péter vagy színházi kollégám, Szabó Viktor a színészi pályát választották, de említhetném akár Molnár Csabát, aki ma már neves filmrendező. Csabi próza kategóriában tarolt szinte minden évben, szerettem őt hallgatni. Amikor a mai tehetséges, lelkes és megszállott fiatalokat nézem a versenyen, mindig szeretettel gondolok vissza a mi időnkre.

CULKA PORTRÉ 1 - Komáromi Jókai Színház

Miért Pozsonyt választotta a zsigárdi alapiskolás évek után?

Vonzott a város, és igazából a testvéremnek is „benne volt a keze”, mert a nővérem szintén Pozsonyba járt középiskolába, és néhányszor elvitt magával kirándulni. Kisfiúként rácsodálkoztam a nagyvárosra, azután amikor befejeztem az alapiskolát, ki akartam szakadni a falusi környezetből. Majdnem tizenhét évig éltem Pozsonyban. Ma is ott töltöm a szabadidőm nagy részét, hiszen ott az életem, ott vannak a hozzám legközelebb álló emberek, a barátaim, a kedvenc kávézóim és a közeg, ahol otthon érzem magam. Ragaszkodom Pozsonyhoz.

Azt adta Pozsony, amire kisfiúként rácsodálkozott?

Ott nőttem fel. 15 évesen természetesen már másként szemléltem a világot, mint 8 éves koromban. A kollégiumban töltött éveket nagyon szerettem, önállóságra neveltek. Bevallom, hiányzik Pozsony, és nem is vetettem el azt a lehetőséget, hogy egy idő múlva visszaköltözöm. Nemrég volt a tizenöt éves érettségi találkozónk, a suli melleti Meštianský pivovar nevű kertvendéglőben vacsoráztunk. A mi időnkben Prešporsá kuriának hívták a kertet, mi csak „Presnek”, „Prespornak” neveztük, s akkoriban egy hónaljszagú kifőzde működött ott. Délutánonként a fél gimnázium ott ült, titokban cigiztünk a tujafák mögött, kiflit ettünk tartármártással, utána hatan ittunk egy nagy kofolát, és dumáltunk három, négy órákat. Ma már menő kézműves sörfőzde a hely.

CULKA PORTRÉ 2 - Komáromi Jókai Színház

Bizonyára a barátai közé tartoznak a Bárdos-lányok. Bárdos Kingával egy gimnáziumba, egy színjátszó csoportba jártak, Bárdos Judit az osztálytársa volt a színművészeti főiskolán, Emil Horváth osztályában.

Engem ötödszörre vettek fel a pozsonyi színművészeti főiskolára, Judit elsőre bekerült. Viszont Bárdos Ágnest, az édesanyjukat jóval korábban ismertem meg, mint Juditot. Kinga pedig egy osztállyal fölöttem járt a gimnáziumban. Bárdos Ágit kétezerben az országos szavalóverseny szenci területi fordulóján ismertem meg, ahol Tallósi Bélával zsűriztek együtt. Előző nap Kinga egy régebbi, de akkor nagyon menő kordbársony zakóban jött suliba. Elkértem Kingától a zakót, mondván, hogy nincs alkalmas ruhám a koleszon a másnapi versenyre. Így mentem Kinga zakójában A walesi bárdokat mondani Szencre, Bárdos Gyula régi zakójában. Ági azonnal kiszúrta: „Te gyerek, az nem a férjem zakója?” De, vágtam rá, tegnap kértem kölcsön Kinga lányától. Így kezdődött a barátságunk. Ági azóta az összes előadásomat látta, nem csak az egyetemen, sőt volt olyan előadás, amit háromszor-négyszer is megnézett. Mindig támogatott, segített bennünket, ahogy valamennyi tehetséges fiatalt is, és ez máig így van.

Ottó OSZTÁLYTÁRSAK - Komáromi Jókai Színház

Milyen volt a főiskola világa?

Voltak könnyebb és megterhelőbb szakaszai, de eddigi életem legcsodásabb öt éve volt a pozsonyi egyetem. Nagyon keményen meg kellett tanulni, mit jelent a szakmai alázat, az egymás iránti felelősség. Rengeteget dolgoztunk, viszonylag korán megtapasztaltuk, mit jelent az állandó fizikai és pszichikai nyomás, már elsőben magasra tettük fel a lécet. Nagyszerű osztályfőnökünk volt, imádtuk Emil
Horváthot! Mi voltunk az utolsó osztálya. Ő egy igazi, szeretetreméltó bölcs úriember! Erős csapat voltunk, sokszor hallom ma is, hogy így emlékeznek ránk. Szerettem az osztálytársaimat. Csodás öt évet töltöttem el közöttük egy remek alkotói közegben, s bár ritkán találkozunk, máig összetartozunk. 2013-ban diplomáztam, idén pedig doktori hallgatóként térek vissza az egyetemre.

Culka Ottó 2 - Komáromi Jókai Színház

Néhány év múlva már a színházunk társulatának a tagja lett.

Az első munkám az Álszentek összeesküvése című darab volt, Martin Huba rendezésében, amit 2015 márciusának végén mutattunk be. Közben Nyitrán, az Andrej Bagar Színházban volt egy beugrásom, aztán osztálytársam, Lukáš Brutovský, aki ma a túrócszentmártoni színház művészeti vezetője, rendezte ott a Cyrano-t, abban is kaptam egy kisebb szerepet. Az egyetemi évek alatt, de később is vendégeskedtem a pozsonyi Nemzeti Színházban, az Astorkában, a Malá scénán, közben öt évig játszottam a Nyári Shakespeare fesztiválon a várban. McDonagh Párnaemberét pedig nyolc éve játsszuk az osztálytársaimmal, teljesen belénk forrott az anyag. Az egyetemi színpadon mutattuk be harmadikban, azóta a pozsonyi Aréna színház stúdiójában látható.

Culka Ottó 4 - Komáromi Jókai Színház

Közben a fél világot bejárta már.

Szeretném az egészet bejárni. Az utazás kilenc évvel ezelőtt vált a szenvedélyemmé, amikor először szálltam repülőgépre, és meglátogattam egy kedves barátnőmet Sao Paulóban. Azóta ötször jártam Brazíliában, jól ismerem
Rio de Janeirót, a kedvenc városom. Amikor pedig felfedeztem, hogy el lehet jutni háromszáz euróért például Japánba vagy Malajziába, nekivágtam a világnak bedekerrel, hátizsákkal. Onnantól kezdve utazásra költöttem az összes pénzemet, amit a főiskola alatt kerestem, de később is. Az idén végigdolgoztam a nyarat, tavaly Kanadában voltunk a szüleimmel. Édesanyám vágya volt látni a Niagara-vízesést. Olyan volt, mintha egy óriási, iszonyú zuhany alatt álltunk volna. Nyár volt, nem fáztunk, csak csuromvizesek lettünk a habok között és mindenki üvöltött a fergetegben, amint a hajó vízesés közelébe ért. Hatalmas energiája van egy ilyen természeti csodának.

Culka Ottó 3 - Komáromi Jókai Színház

Ha jól számolom, az idei a hatodik évada.

Először egy évadra szerződtem, a következőben ismét vendégként voltam jelen, majd megint leszerződtem. Most ez a negyedik évadom szerződésben.


Mi a kedvenc szerepe az utóbbi évadokból?


Témüller A padlásban. Egymást inspiráltuk Méhes László rendezővel, és csináltunk belőle egy ziccer figurát. A padlásnak van egy óriási kultusza, csodálatos a zenei anyaga, generációk éneklik a dalokat. Nagyon szeretem ezt az előadást, pedig én nem is ezen a fajta zenén nőttem fel.

Témüller 02 - Komáromi Jókai Színház

Rimaszombatban, ahová tartunk a színészbusszal, napok óta nem lehet belépőjegyet kapni, a szeptember huszonnyolcadikai komáromi előadás pedig már most teltházas.

Közelítünk az ötvenedik előadáshoz, töretlen energiával, odaadással és örömmel dolgozik benne minden kollégám. Rengeteg szeretet kapunk a közönségtől, nagyon ritkán tapasztalok ilyesmit. Amikor a Tompa Mihály Országos Versenyen játszottunk, az egy egészen különleges élmény volt, soha nem felejtem el az óriási energiát és szeretetet, ami a gyerekekből áradt. Az egy áldott állapot volt.

Témüller 03 - Komáromi Jókai Színház

Láttam egy fotót az Instagram-oldalán, amint Laboda Róbert költővel, slammerrel beszélgetnek.

Laboda Robi közeli barátom, tisztelem a munkáját, fontos nekem a véleménye és minél idősebb vagyok, annál jobban kedvelem őt, sőt még a verseit is. Meghívott a készülő műsorába. Zavarban voltam, mert nem szoktam hozzá, hogy magamról beszéljek, ráadásul kamera előtt, de bíztam Robiban s végül nagyon jól esett a közös munka. Igyekeztem Robinak válaszolni és nem a kamerának. Az eredmény pedig hamarosan látható lesz az interneten.

Culka Ottó Laboda Róberttel - Komáromi Jókai Színház

Harmincnégy éves. Nem lenne jobb megint annak a diáknak lenni, aki magában ismételgetve a verset utazott Rimaszombat felé?

Nem. Nem akarok sem fiatalodni, sem újrakezdeni dolgokat. Így harmincnégy évesen most pont jó.
(jsz)

Fotó: Kanovits Gábor, Kiss Gibbó Gábor és archívum

Culka Ottó 5 - Komáromi Jókai Színház
vissza

Jókai Alapítvány támogatói

Fő támogatók Arany mecénások Ezüst mecénások Bronz mecénások További támogatók
4370 Ministerstvo Kulury Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt Emberi Erőforrások Minisztériuma 03952E9C7A Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Jmk Media A. C. T. - Komáromfüss AGRIMPEX - Nádszeg Agrocoop Imeľ, a.s. - Imely AGROSERVIS spol. s.r.o. - Komárom AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd Alistál Község Balony Község Bátorkeszi Község Bős Város C-SERVICE - Wurczell Zoltán COOP JEDNOTA - Dunaszerdahely Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csallóközkürt Község Csicsó Község CSILIZKÖZ Rt. - Csilizradvány Csilizpatas Község Csilizradvány Község Csörgő Vilmos - Bős Ekecs Község Ekel Község EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi FAXCOPY - Komárom Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Gúta Földműves szövetkezet - Kamocsa Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GAZDA-FRÉV s.r.o. - Ekecs Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta GUTTE s.r.o. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom IDA - HOLZ s.r.o. - Gúta Illésháza község Imely Község NTERCAD s.r.o. - Komárom JEG - Komárom Keszegfalva Község KO - ROLL s.r.o. - Gúta KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza Lakszakállas Község LUARI s.r.o. - Albár Marcelháza Község MEGART a. s. - Nemesócsa MINIT SLOVAKIA spol. s.r.o - Dunaszerdahely Motokom Slovakia s. r. o. - Nagymegyer Nádszeg Község Nagykeszi Község Nagymad Község Nagymegyer Város Naszvad Község Nyárasd Község Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PEPITA tours s.r.o. - Komárom PLAUTER KÚRIA - Nagymegyer Prestige Étterem - Komárom PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta RECRO s.r.o. - Érsekújvár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely SZITA - Ekecs Szőgyén Község Šeko Shop - Komárom T.M.T. - Gúta TERMAL s. r. o. - Nagymegyer TOMATA s.r.o. - Gúta TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község Vitex Plus s.r.o. - Ekecs WF Kft. - Dél-Komárom Zsidek Vilmos - Szentpéter Bronz logo AGRIPENT CÉDRUS s.r.o. - Dunaszerdahely DUNSTAV DS s. r. o. - Kisudvarnok F-FIRHANG - Lúcs Florissimo logo Logo Gukom Subpage buslak logo Winfer logo transp FÖLDMŰVES SZÖVETKEZET - CSALLÓKÖZARANYOS 0000913519 Logo Jandj Hotel peklo Prestashop Logo 1516781637 Sam logo Square 1 Új Nő Csaladi konyvklub logo