sk hu
Újdonságok az évadnyitón – Svung, Benkő Géza Stúdió, Holocsy István bérlet 18. augusztus 2020
Evadnyito Matusek Attila Gal Tamas Varga Emese Garajszki Margit - Komáromi Jókai Színház

Nagy öröm számomra, hogy a koronavírus miatt elmaradt felnőtt bérletes előadások pótlásaként lejátszott két előadás, a Jelenetek egy házasságból, valamint a De mi lett a nővel? a visszajelzések szerint elnyerte a közönség tetszését, úgyhogy méltó módon sikerült törlesztenünk az adósságunkat a nézőink felé – mondta a Komáromi Jókai Színház 2020/2021-es évadnyitó társulati ülése előtti sajtótájékoztatón Gál Tamás színházigazgató.

Matusek Attila Gal Tamas - Komáromi Jókai Színház

A Jászai Mari- és Dosky-díjas színművész, színházigazgató arról biztosította a szép számban megjelent újságírókat, hogy mihelyt lehetőség nyílik rá a színház pótolni fogja a gyermek- és ifjúsági bérlet elmaradt előadásait is. „Ha a vírus visszatérne, azt is tudjuk kezelni. Online feldolgozzuk a felvidéki magyar írók, költők műveit, ezzel is segítve a felvidéki pedagógusok munkáját” – vázolta.

Varga Emese művészeti vezető ismertette az új évad előadásait. A nézők először Szilágyi Eszter Anna Szeretkezz, ne háborúzz! című darabjának ősbemutatóját tekinthetik meg szeptember 18-án 19 órai kezdettel. Arisztophanész Lüszisztraté című vígjátéka nyomán írt zenés játékot Hargitai Iván rendezt, ezt az előadást még az előző évadból „örökölte” a jelenlegi színházi vezetés. Négy nappal később a stúdióban is premier lesz: szeptember 22-én láthatja a közönség a Pozsonyi Színművészeti Egyetem magyar hallgatóinak előadásában William Shakespeare Hamlet című drámáját Matusek Attila rendezésében.

Októberben a Peer Gynt (rendező: Pataki András Jászai Mari-díjas), novemberben A mi osztályunk (rendező: Czajlik József), jövő februárban a Vén bakancsos és fia, a huszár (rendező: Eperjes Károly Kossuth-díjas), májusban pedig a Hat szereplő szerzőt keres (rendező: Michal Vajdička) kerül bemutatásra. Nádas Péter Temetés című darabját Bárdos Judit és Kassai Csongor szereplésével Rastislav Ballek viszi színre. Matusek Attila színészként is bemutatkozik a Pillanat, amely kilóg az időből című maga rendezte monodrámában. Soóky László Assziszi Szent védőbeszéde című monodrámáját Telihay Péter rendezésében, Culka Ottó előadásában tekinthetik meg a nézők. A stúdióelőadás a Dialóg nonprofit szervezet produkciója.

Evadnyito Gal Tamas Varga Emese Garajszki Margit Banai Toth Pal - Komáromi Jókai Színház

Garajszki Margit dramaturg ismertette a „Svung-programot”, a Komáromi Jókai Színház újonnan indított gyermek- és ifjúsági színházpedagógiai és színházi nevelési programját, amelynek célja a fiatalabb korosztály megszólítása és a közönség-utánpótlás kinevelése. „Ha tudatosan és rendszerszinten foglalkozunk az ifjúsággal, kinevelhetünk egy fiatal színházszerető réteget, aki érteni fogja a színház nyelvét, sőt nem tud majd nélküle létezni” – hangsúlyozta a dramaturg.

Banai Tóth Pál gazdasági igazgató a színház gazdasági helyzetéről beszélt az újságíróknak. Reménykeltőnek nevezte, hogy nem fogyatkozott a nézők színházlátogatási kedve, és rengetegen újítják meg bérleteiket ezekben a napokban ezzel is támogatva a koronavírus miatt nehéz gazdasági helyzetbe került teátrumot.

Gal Tamas - Komáromi Jókai Színház

Gál Tamás a sajtótájékoztató végén bejelentette, hogy a Hamlet premierje után ünnepélyesen Benkő Géza Stúdióra keresztelik a Vasmacska Stúdiószínpadot, és Holocsy István bérlet néven elindítják a Komáromi Jókai Színház hatodik bérletét. Ehhez kapcsolódóan a Komáromi Jókai Színház mindenkit szeretettel vár augusztus 28-án a Klapka térre a Bérletek Éjszakája elnevezésű rendezvényre, amelyen a színház művészei adnak egy kis ízelítőt a színház műsorából, az érdeklődők pedig megvásárolhatják bérletüket a következő évad előadásaira. A versek, prózák mellett dalok hangzanak el többek között a Szeretkezz, ne háborúzz!, A padlás és az Óz, a csodák csodája című produkciókból Olasz István színművész összeállításában. Az éjfélig tartó utcabálban a ZSEB zenekar muzsikál.

Bárány János

Fotó: Milan Drozd

vissza

Jókai Alapítvány támogatói

Fő támogatók Arany mecénások Ezüst mecénások Bronz mecénások További támogatók
Urad Vlady 4370 Ministerstvo Kulury CEF logo new Megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap Emberi Erőforrások Minisztériuma 03952E9C7A Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Square 1 Jmk Media Prestashop Logo 1516781637 Sam logo Foldmuves szovetkezet csallokozaranyos 0000913519 Green Coop logo Logo Jandj Mc L Logofont1 pos Minit logo zpiecky Hotel peklo Agref logo Cedrus piros logo C service CUKRASZ MUHELY GYULAMAJOR Dunstav Florissimo logo LOGO PNG Final MEDIAL Net s r o logo Stifi original Subpage buslak logo Termal s r o Nagymegyer Image001 ABSOLON s.r.o. - Komárom AGRIMPEX - Nádszeg AGRIPENT spol. s.r.o. - Lég AgroKiss s.r.o. - Nagyszarva AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd AGROSERVIS spol s.r.o. Komárom ALBÁR Község Alistál Község A.M.T. Gúta ASKARA s.r.o. Komárom Balony Község Bátorkeszi Község BBN GROUP - Bős Bős Város Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csallóközkürt Község Csicsó Község CSILIZNYÁRAD Község Csilizpatas Község Csilizradvány Község Csörgő Vilmos - Bős DARTON s.r.o DIEGO DS s.r.o. Dunaszerdahely ECOLED - Albár Ekecs Község Ekel Község EPIC PARTNER - Komárom EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi EVENT CREW Gúta FARKAS KATALIN - Dunaszerdahely FAXCOPY - Komárom FCC SLOVENSKO s.r.o. Albár FELSŐPATONY Község FIRSTFARMS Gabčíkovo s.r.o. - Bős Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Gúta Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GAZDA-FRÉV s.r.o. - Ekecs GUKOM S.R.O. - GÚTA GUTTE s.r.o. - Gúta Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom HETÉNY Község HORVÁTH ÁRPÁD Gúta IDA - HOLZ s.r.o. - Gúta Imely Község INTERCAD s.r.o. - Komárom IZO - BAU s.r.o. Somorja JEG - Komárom JUHOMETAL s.r.o. Gúta KAMOCSA Község Keszegfalva Község KEMAR s.r.o. - Komárom KF - STAV s.r.o. Ekel KLEMPA KATALIN - Dunaszerdahely KOLLÁR ZOLTÁN - Komárom KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza KOMÁROMI ZSIDÓ HITKÖZSÉG Lakszakállas Község Marcelháza Község MARTOS Község MEGART a. s. - Nemesócsa MERKANTIL - Mgr. PÉNTEK ISTVÁN - Dunaszerdahely MUDR. BOTH LÁSZLÓ MUDR. EKE JÁNOS MVDR. CSÖRGŐ ÁRPÁD Nagykeszi Község Naszvad Község NAGY LÁSZLÓ - Kulcsod NAGY ZOLTÁN - Nyárasd NCD s.r.o. Nádszeg OND a BECk s.r.o. - Gúta ONLINESTAVBA s.r.o. - Dunaszerdahely OPC EUROPE s.r.o. - WURCELL ZOLTÁN - Komárom Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PATAS Község PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút SALUSPHARM Gúta SALVATOR GYÓGYSZERTÁR - Ógyalla SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely SZENTPÉTER Község SZITA - Ekecs SZÍMŐ Község Szőgyén Község STING 2000 s.r.o. Gúta TELERVIS - Bős TOPSTAV É & A - Komárom TOMATA s.r.o. - Gúta TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község VÁGFARKASD Község VÁGFÜZES Község Vitex Plus s.r.o. - Ekecs WF Kft. - Dél-Komárom Új Nő ZSIGÁRD KÖZSÉG