sk hu
Mától van Barátok közt Tóth Károly színművész 10. október 2019
KARCSI 3 - Komáromi Jókai Színház

Ismerte Magyarország első napi sorozatát, kollégája, Majorfalvi Bálint révén jutott el a Barátok közt castingjára, és szerinte az írók beletrafáltak a karakterébe. Tóth Károly színművész mától a Barátok közt Simonja, a laza, sportos motoros srác, akiről idővel majd több minden kiderül.

KARCSI 1 - Komáromi Jókai Színház

„Néztem a Barátok közt sorozatot, ami, ha jól tudom, Magyarország első napi sorozata volt. Akkoriban ez nagy szenzációnak számított“ – mondta megkeresésünkre a színész, majd bevallotta, később már nem nézett annyit tévét, a sorozatnézés is alulmaradt, ám a sorozat huszadik születésnapja környékén még a megszokottnál is felkapottabb téma volt a Barátok közt. „Újra bele-belenéztem, de akkor még nem gondoltam volna, hogy a ››leendő munkahelyemet‹‹ nézem. Majorfalvi Bálint kollégám révén jutottam el egy castingra, amit négy hónap csend követett. Azután konkrét szereppel kerestek meg. Simon lettem“ – mesélte a Kassáról indult színművész.

KARCSI 2 - Komáromi Jókai Színház

Sorozatbeli karakteréről azt nyilatkozta, hogy Simon a titokzatos idegen, egy rendkívül spontán, laza és tiszta szívű ember, amolyan jó gyerek. „Élvezi az életet, sportol, motorozik, de idővel egyre több minden derül ki róla… Az írók beletrafáltak, ugyanis én is valahogy így jellemezném magam“ – ismerte be.

KABARE - Komáromi Jókai Színház

Vajon azonnal befogadták? Kíváncsiskodtunk. „Az első forgatási napom szuperül telt. Nem volt sok tapasztalatom a filmezés terén, de a stáb összes tagja türelemmel kezelte ezt, ami pozitív löketet adott az önbizalmamnak. A nap végére úgy éreztem, mintha évek óta együtt dolgoznánk“ – vallotta be a színész, aki azt is elárulta, úgy tudja, hosszú távon számolnak a sorozatban a figurájával.

Kabare 3 - Komáromi Jókai Színház

Szeretne sokáig Barátok közt maradni? Kérdeztük meg egyenesen. „Ha elutaznék Indiába, legalább két-három hónapra lenne szükségem, hogy egy kicsit beolvadjak az ottani életbe, élni tudjam az indiai hétköznapokat. Ugyanezt érzem a Barátok közt esetében. A színház mellett mindig érdekelt ez a világ is. Idő kell, hogy megismerjem. Eddig nagyon jól érzem magam, nem állnék tovább. Tehát a válaszom igen“ – erősítette meg Tóth Károly, aki saját bevallása szerint a napi sorozat adta népszerűségre nincs felkészülve.

„Azt hiszem, nem is nagyon lehet ilyesmire felkészülni. Bedobnak majd a mély vízbe, aztán kiderül, hogy tudok-e úszni“ – fogalmazott.

A padlas - Komáromi Jókai Színház

Rákérdeztünk arra is, tovább játssza-e szerepeit, Barrabás B. Barrabás, a gengszter és a Révész kettős szerepét A padlás című musicalben, illetve a Kabaré című musical Konferansziéját. Elmondta, bár az idén nem tudott új színházi bemutatót vállalni, a jövőben igyekezni fog egyensúlyban tartani színházi és tévés munkáit. „Az eddigi szerepeimet természetesen viszem tovább!“ – tudatta, és azt is elárulta, meghívja majd a Barátok közt néhány szereplőjét valamelyik komáromi előadásra. „Ajánlom, hogy ők is meghívjanak engem az ő előadásaikra!“ – nevetett.

Toth Karoly - Komáromi Jókai Színház

Végül arról faggattuk, milyen feladat elé állította a sok forgatás? „Hullámzó a terhelés. Voltak nagyon húzós időszakok, de szerencsére mindig akad két-három összefüggő nap a forgatások alatt feltöltődésre, pihenésre, új szövegek tanulására. A legnehezebb talán a szövegtanulás. Sok a szöveg, és nincs idő érlelgetni. Szerencsére, szeretem csinálni és ez mindent könnyűvé tesz!“ –tudatta búcsúzóul a Barátok közt új szerepolője, Tóth Károly.

(jsz)

Fotó: RTL Klub, Kiss Gibbó Gábor, Kanovits Gábor

KARCSI 4 - Komáromi Jókai Színház
vissza

Jókai Alapítvány támogatói

Fő támogatók Arany mecénások Ezüst mecénások Bronz mecénások További támogatók
Urad Vlady Ministerstvo Kulury CEF logo new Megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultminor Komarno-farba Nemzeti Kulturális Alap Square 1 Jmk Media Prestashop Logo 1516781637 Kukkonia logo 0 Metrans Sam logo Ak project Foldmuves szovetkezet csallokozaranyos 0000913519 Green Coop logo Logo Jandj Mc L Logofont1 pos Minit logo zpiecky Logo circle 2 Image001 Agref logo Index Cropped amt logo big 270x270 Index Cedrus piros logo Dunstav E-KONZOL s.r.o. Florissimo logo LOGO PNG Final MEDIAL Net s r o logo Stifi original Subpage buslak logo Termal s r o Nagymegyer ABSOLON s.r.o. - Komárom AGRIMPEX - Nádszeg AGRIPENT spol. s.r.o. - Lég AgroKiss s.r.o. - Nagyszarva AGROSPOL VKF s. r. o. - Komárom AGROTOP s. r. o. - Nyárasd AGROSERVIS spol s.r.o. Komárom ALBÁR Község Alistál Község A.M.T. Gúta ASKARA s.r.o. Komárom Balony Község Bátorkeszi Község BBN GROUP - Bős Bős Város C-SERVICE s.r.o. - Tóth Viktor Komárom Családi könyvklub s.r.o. - Dunaszerdahely Csallóközkürt Község Csicsó Község CSILIZNYÁRAD Község Csilizpatas Község Csilizradvány Község Csörgő Vilmos - Bős DARTON s.r.o DIEGO DS s.r.o. Dunaszerdahely ECOLED - Albár Ekecs Község Ekel Község EPIC PARTNER - Komárom EUROPRESS BK s.r.o. - Bátorkeszi EVENT CREW Gúta FARKAS KATALIN - Dunaszerdahely FAXCOPY - Komárom FCC SLOVENSKO s.r.o. Albár FELSŐPATONY Község FIRSTFARMS Gabčíkovo s.r.o. - Bős Földműves szövetkezet - Egyházgelle Földműves szövetkezet - Gúta Földműves szövetkezet - Lakszakállas Földműves szövetkezet - Lúcs Földműves szövetkezet - Szímő GALANT - Ekecs GAMMA SLOVAGRO s.r.o. - Nádszeg GAZDA-FRÉV s.r.o. - Ekecs GUKOM S.R.O. - GÚTA GUTTE s.r.o. - Gúta Gúta Város Gútai Malom Rt. - Gúta HABÁR Bt. - Dél-Komárom HETÉNY Község HORVÁTH ÁRPÁD Gúta IDA - HOLZ s.r.o. - Gúta Imely Község INTERCAD s.r.o. - Komárom IZO - BAU s.r.o. Somorja JEG - Komárom JUHOMETAL s.r.o. Gúta KAMOCSA Község Keszegfalva Község KEMAR s.r.o. - Komárom KF - STAV s.r.o. Ekel KLEMPA KATALIN - Dunaszerdahely KOLLÁR ZOLTÁN - Komárom KOMAGRARTECHNIK s. r. o. - Marcelháza KOMÁROMI ZSIDÓ HITKÖZSÉG Lakszakállas Község Marcelháza Község MARTOS Község MEGART a. s. - Nemesócsa MERKANTIL - Mgr. PÉNTEK ISTVÁN - Dunaszerdahely MUDR. BOTH LÁSZLÓ MUDR. EKE JÁNOS MVDR. CSÖRGŐ ÁRPÁD MUDR. CSÖRGŐ PÉTER Nagykeszi Község Naszvad Község NAGY LÁSZLÓ - Kulcsod NAGY ZOLTÁN - Nyárasd NCD s.r.o. Nádszeg OND a BECk s.r.o. - Gúta ONLINESTAVBA s.r.o. - Dunaszerdahely OPC EUROPE s.r.o. - WURCELL ZOLTÁN - Komárom Ógyallai Mikrorégió Panta Rhei s.r.o. - Nagymegyer Paulis Tibor - Marcelháza PATAS Község PROJEKT-MARKET s.r.o. - Ing. Gőgh Mihály - Gúta Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Felbár Részes Mezőgazdasági Szövetkezet - Vásárút SALUSPHARM Gúta SALVATOR GYÓGYSZERTÁR - Ógyalla SOLUM Zrt. - Dél-Komárom Somorja Város SOUTHERM s.r.o. - Dunaszerdahely STAVOINVESTA DS s. r. o. - Dunaszerdahely SZENTPÉTER Község SZITA - Ekecs SZÍMŐ Község Szőgyén Község STING 2000 s.r.o. Gúta TELERVIS - Bős TOPSTAV É & A - Komárom TOMATA s.r.o. - Gúta TRANSBETON PLUS s.r.o. - Nagymegyer Vásárút község VÁGFARKASD Község VÁGFÜZES Község Vitex Plus s.r.o. - Ekecs WF Kft. - Dél-Komárom Új Nő ZSIGÁRD KÖZSÉG